Nógrádi hegytetőn,
Egykoron büszke vár,
Mára ledőlt falak,
Néma romhalmaz áll.

Véres történelem,
Egy apró részlete.
Szondy, hős vitézinek,
Szomorú nyughelye.

Hatalmas sereggel, 
Midőn jött az ellen,
Maréknyi a várvédő,
De nem hátrált egy sem.

Harcoltak végsőkig, 
Utolsó csepp vérig,
S inkább meghaltak,
De kitartottak végig.

Négy hosszú nap volt,
Reménytelenségben.
Százszoros túlerő, 
S kegyelem nincsen.

Midőn a vár elesett, 
A győztesek serege.
Méltón tisztelegve,
Vitézinket temette.

Szondy várkapitányt,
A nagy budai pasa,
Tenkezével helyezte,
Végső nyugalomra. 

Mementóul a hegytetőn,
Ledőlt romos falak. 
Komor nyugalommal,
Őrzik a titkukat.

Szondy sírhelyénél, 
Elidőzöm csendben. 
S vitéz tette előtt, 
Főhajtással tisztelgem.