Programjaink
|
Kézműves foglalkozások
|
Természeti fotók
|
Drégelyvár
|
Zöldutas Kerékpártúra
|
Csadó- tanyai Madármegfigyelő hely
Csadó-tanyai betekintő
Ipoly-völgye: az Ipoly Magyarország egyik legszebb, helyenként még vad folyója, viszonylagos érintetlenségét, szabályozatlanságát a magyar-szlovák államhatárnak köszönheti. Rendkívül fontos vizes élőhely, amely a Délről – Északra, illetve a visszafelé vonuló vízimadár fajoknak nyújt átmeneti táplálkozó és pihenőhelyet. Látványosabb a tavaszi vonulás, mert ekkor, a rendszerint kiöntő Ipoly nagy kiterjedésű réteket áraszt el, a hegyek hó olvadék vízével, tavakká változtatva azokat. Emellett több védett, fokozottan védett faj számára költő helyül is szolgál. Az Ipoly-völgy középső része az Európai Unió Natura 2000 hálózat Különleges Madárvédelmi Területei közé tartozik, emellett a nemzetközi Ramsari egyezmény listáján is szerepel, amely a vonuló vízimadarak élőhelyeit hivatott megőrizni. A Balassagyarmat – Hont közötti szakasz pedig a Duna-Ipoly Nemzeti Park területe.
A folyó völgye egyike az úgynevezett Fontos Madárélőhelyeknek, vagy más néven IBA területeknek. E nemzetközi védelmi kategóriából 54 terület található az országban. Ezeket szakmai, tudományos alapon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület jelölte ki.
Csadó-tanya: A betekintőből előttünk látható területet az Ipoly völgyre vonatkozó összes védettségi kategória érinti. Legfőbb különlegessége, hogy mélyebben fekszik a környező területeknél, ennek köszönhetően a völgy nagy részével ellentétben egész évben víz alatt áll. Ezen adottsága miatt itt a vízimadár fajok nem csak átvonulnak, hanem egy részüknek költőhelyéül is szolgál. Az előttünk elterülő mocsárban nádas, gyékényes, sásos területek és nyílt vizek mozaikosan váltják egymást, amely változatosság a fajok sokféleségében is megmutatkozik.
A terület madárvilága:
Vonulási időszakban megfigyelhető gyakori madárfajok: nagy lilik, barát réce, csörgő réce,
Vonulási időszakban megfigyelhető ritka madárfajok: daru, kis kócsag, kendermagos réce,
Fészkelési időszakban megfigyelhető gyakori madárfajok: szárcsa, tőkés réce, nagy kócsag, szürke gém, bakcsó, kis vöcsök, barna rétihéja, vízityúk,
Fészkelési időszakban megfigyelhető ritka madárfajok: énekes hattyú, cigány réce, hamvas rétihéja |
Adventi vásár a falu központjában
|
Szondi vájátékok
"BAJVÍVÁS ÉS MULATSÁG..." Drégely váránál
Minden év július közepén Szondi Györgyre és hős katonáira, a vár ostromára emlékeztünk a várnál.
Rendezvényünkkel a várvédelem korszakát idézzük fel változatos, gazdag történelmi ihletésű programokkal.
A XVI-XVII. századra, a török korra jellemző harcmodor és kultúrtörténet elevenedik fel a
korhű fegyverzet, viselet, életmód, zene bemutatásával.
Délelőtt 11 órától a várban had- és kultúrtörténeti előadások, fegyverbemutatók, íjászversenyek kezdődnek.
A vitézeka Schaffer- kúti tisztáson korabeli hangszereken előadott élőzenével, életképekkel,
a magyar és török tábori élet bemutatásával idézik fel a kor hangulatát.
A fegyverbemutatón túl tüzérségi bemutatóra is sor kerül, korhű ágyúval és puskákkal színesítve.
Több mint tízféle kézműves foglalkozás és élőmunka- bemutató várja az érdeklődőket,
lehetőség van kipróbálni az adott mesterséget is.
Örvendetes, hogy évről évre egyre több látogatót vonz a rendezvény!!
|
Tájképek
|
Kirándulás a Csóványosban
|
Apródok útja tanösvény
|
Dejtári Fonó
|
Bőrözés
|
Gólya gyűrűzés
|
Lovaskocsikázás
|
Korongozás
|
Palackba zárt világ
|
Mézeskalács-készítés, gyöngyözés, textilképek
|
Tsitár
|
Nomád Tábor
|
Egyházy Gábor keramikus munkái ( ő tarta a korongozás foglalkozást)
|
2012. Szüreti felvonulás
|
Palánk, 2012 októbere (Szumutku Attila fotói)
|
|